Hédervár

A Szigetköz kellős közepén, hol a végtelen pusztaság az úr, csak a keskeny és kanyargós, szinte mozdulatlan Mosoni-Duna töri meg a szántók monoton rendjét. Meg egy-két kedves falu, mint például Hédervár.

Az ezeregyszáz lakosú faluba gyanútlanul érkező barangolónak az első meglepetést alighanem a krumplibogár szobra szerzi, ami kitüntetett helyen, a községháza mellett áll. Hédervár ugyanis azzal a kétes dicsőséggel kérkedhet, hogy a legenda szerint hatvanhárom évvel ezelőtt itt jelent meg először az országban ez az Amerikából besettenkedett kártevő, melyre imperialista támadásként tekintett a szovjetbarát vezetés, és amit azóta is alig győzünk levakarni a krumpliföldekről. Hogy sírva vigad a magyar, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a bizarr, vidám csinnadratta, amit a bogárszobor avatásakor rendeztek a kilencvenes évek végén. A rettegett-ünnepelt mindenevő szörnyetegről '97-ben egy bizonyára kiváló dokumentumfilmet is készítettek. Legalábbis remek cikket írtak róla a FilmVilágban.

Na de álljunk gyorsan tovább, mielőtt valaki azt hiszi, hogy egy bronzdög miatt ajánlok itt hédervári kirándulást. A burgonyagyilkos szobrával átellenben, a Fő utca túloldalán hatalmas park rejt egy sokadik virágkorát élő palotát. Ha van olyan épület, amire tökéletesen illik a "várkastély" szó, akkor Héderváron épp ilyet láthatunk.

A kertkapun négy csillag hirdeti, hogy minőségi szálláshelyet alakítottak ki a középkori eredetű falak között, de ettől ne rettenjünk meg, hiszen a helybéliek is sajátjukként kezelve használják ki a csodásan karbantartott parkot, és szerencsére az őrség sem törekszik a nemfizető vendégek elhajtására.

A kastély főhomlokzatánál egy kisebb előkert, a hátsó oldalon egy hatalmas rét, mögötte pedig sűrű erdőbe hajló buja növényzet járható be, melyben a világ minden tájáról képviseltetik magukat a versenyt zöldellő fajok. Ottjártunkkor a világbéke hangulatát árasztó réten new-age hívők kis csoportja akarta érezni a testüket átjáró csí erejét, miközben a nyár eleji végtelen szúnyoghad próbálta kiszívni minden vérüket. A bősi vízlépcső mellékhatásaként elmocsarasodó régi Duna-ágak közelsége bizony érezteti a hatását, így a kert maradéktalan élvezetéhez az év melegebb felében mindenképp hatékony szúnyogriasztó eszköz ajánlott...

A krónikák szerint Hédervár helyén már ezer éve is sziget emelkedett ki a Duna árteréből. Ezt a szigetet Géza fejedelem egy Héder nevű német lovagnak ajándékozta, kinek sarjai később várat emeltek itt, előbb fából, majd a tatárjárás után – melynek során sajnos mindenki megtanulta, hogy a fa remekül ég – már kőből.

Ennek a gótikus középkori várnak az emlékét máig őrzi az egyik torony, és gondolom innen maradtak fenn a négyszög alaprajzú várkastély hangulatos kis udvarának gótikus ablakai is.

A történelem viharai elkerülték a nagy folyam rejtekében megbúvó palotát, így inkább csak a család férfiágának XVI. századi kihalása okán vált romossá az akkor már reneszánsz stílusú épület. A XVIII. században aztán barokk díszeket kapott a kastély, és immár három toronnyal hirdette gazdái társadalmi rangját. Ekkor készültek a kertben többfelé fellelhető míves kőszobrok is. A 2004-re befejeződött felújításkor újra ezt a barokk jellegű külsőt és belsőt állították helyre.

A park bejárását nagyvonalúan megengedő személyzet a belső térben már gondosan őrzi szállóvendégeinek nyugalmát, így csak a hátsó ajtón besurranva tudtam meglesni a belső udvarban tornyosuló gigantikus fát és egy közös helyiségnek kialakított, gazdagon díszített zöldes szobát.

Ha valaki ennél többre kíváncsi, nézze meg a kastélyszálló honlapján a képeket, vagy vegye ki a méregdrága grófi lakosztályt...

Boldva

A borsodi Boldva neve okkal cseng egybe a hírekben nemrég áradásával főszerepet kapó Bódva patakéval. A patak (mások szerint folyó) átfolyik a falun, és alighanem csak megkülönböztető szándékkal hagyták el a tájszólásos szókezdetet a község nevéből. Persze mindez mellékes ama főszerep mellett, amit a falu a magyar nyelv történetében játszott.

Mielőtt és miután a vészesen felhízott patak néhány napos hírnevet szerzett a környéknek, a Miskolc és Edelény között fekvő Boldva egykori kolostoráról, no meg máig álló templomáról volt és lesz híres.

A bencések már 1180-ra kolostort építettek ide maguknak. Hogy kezdetben szegényes könyvtárukat gazdagítsák, rendeltek Pozsonyból egy kódexet, amit az utókor (későbbi újrafelfedezőjének tiszteletére) Pray-kódex néven ismer. Ez a szokásos latin nyelvű egyházi szövegek mellett tartalmazza például a magyar királyok névsorát Istvántól 1210-ig, de ami ennél is fontosabb, hogy a boldvai szerzetesek ezt a kódexet toldották meg a legrégebbi, írásban fennmaradt magyar nyelvemlékkel, vagyis a Halotti beszéd és könyörgés néven ismertté vált sorokkal. Szinte mindenki emlékszik kisiskolás korából arra, hogy milyen jókat nevetgélt a "Látjátok feleim szümtükhel, mik vogymuk" kezdetű szövegen. Azóta többen jogosan kérdőre vonták, hogy vajon tényleg ilyen idétlenül kell-e kiolvasni a jobb híján latin betűkészlettel leírt sorokat, vagy csak az volt a gond, hogy még nem álltak rendelkezésre a kettős magánhangzók és az ékezetes betűk a maihoz hasonlóan kiejtett magyar hangok leírására.

E nagy jelentőségű kolostor nem volt hosszú életű. Először 1203-ban gyúlt lángra az épület, de ekkor még mindent újjáépítettek a szorgos Benedek-rendiek. Az első tatárjárást is átvészelték valahogy, de 1285-ben, amikor a portyázó mongolok ismét lerohanták Erdélyt és Északkelet-Magyarországot, végleg porig égett. Az életben maradt szerzetesek kereket oldottak, és csak a templomot építették újjá maguknak a falubéliek.

Erről a második tatárjárásról keveset írnak a történelemkönyvek, pedig szintén sok rombolást hozott magával, és a mongol hordát csak Pestnél sikerült megállítania IV. László kun seregének. Keleti mumusaink még később is többször visszajöttek, főleg a török szultán parancsára, némi fosztogatással és gyújtogatással segítve az oszmán hodítást. Állítólag a török uralom alatt a be-betörő tatár hadak jóval több pusztítást okoztak magyar földön, mint a hozzájuk képest civilizált törökök. Erdélyben már Rákóczi után, 1717-ben volt az utolsó tatárjárás.

A tisztán román stílusú egykori kolostortemplom könnyen megtalálható: a falun átvezető országút parkos kanyarjában, a Monostor téren áll.

Bár a szerzetesek közül mindenki elszelelt, a falubéliek meglehetősen hamar, az 1300-as években újjáépítették a templomot, megőrizvén régi vonásait. A reformáció idején az épületet a kálvinisták foglalták el, akik persze kidobálták a katolikus díszeket, de meghagyták a középkori stílust, és egy csinos fa sisakkal látták el az egyik tornyot. A másik torony csonka maradt, és csak a huszadik századi felújításkor kapott egy kis fa tetőt.

Ma is református imaház működik itt, melynek kulcsát a szomszédos parókián kérheti el az utazó.

A templom északi oldalán alapfalak idézik fel a kolostor egykori szűkös méreteit, a déli oldalon pedig egy XI. századi kettős kör alaprajzú templom helyét jelzik a kövek. Természetesen a Halotti beszéd is kapott itt egy emlékművet.

Odabent hibátlanak a félig vakolt ódon falak, csak azt sajnálom, hogy a mennyezet boltozatát nem tudták újjáépíteni, és egy modern sátortetővel pótolták. A belső térnek két érdekessége van. Az egyik, hogy a jobb oldalon egy falba rejtett keskeny lépcső vezet fel egy kis karzatra, majd a toronyba. Útközben néhány eredeti, román stílusú ablakon lehet bekukkantani a templomba.

A másik különlegességet egy felújítás közben előkerült, ötezer éves cölöpfalu nyomai nyújták, amit ott helyeztek el, ahol a katolikus időkben az oltár állt.

Bár mindenképpen érdemes bemenni, legszebben azért kívülről mutat ez a templom. Egy boldvai barangolás előtt vagy után érdemes megcsodálni a Civertan légifelvételeit is, mert fentről is remekül mutat a templom és annak fáktól zöldellő, alapfalaktól fehérlő környéke.

Jászberény és Jász-Nagykun-Szolnok legmagasabb pontja

Melyben az elveszett jász népnek sorsárul regélék vala

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy iráni származású nép, kiknek legközelebbi rokonai a Kaukázusban élő oszétok voltak. Nyolc évszázaddal ezelőtt a kunokkal együtt menekültek a magyar Alföldre a tatárok elől, más kérdés, hogy hiába, mert itt is utolérte őket a mongol veszedelem. Mégis itt ragadtak, mert IV Béla befogadta őket, nehogy a pusztítás után elnéptelenedjen ez a hatalmas ország. A magyarok jászoknak nevezték el őket. Különc nép volt, melynek fiai remekül lovagoltak, többnyire pásztorkodással tengették napjaikat, és furcsa nyelvet beszéltek. Pogány vallásukat sokáig megőrizték, és úgy istenigazából csak a hatalomközpontosítás könyörtelen szellemében uralkodó Mátyás szelidítette meg őket. A ferencesek jókora kolostort kaptak tőle Jászberényben, hogy a jászok mindegyikét a katolikus hitre szoktassák.

Ha vallásukat nem is, de nyelvüket még egy darabig megőrizték, majd a török hódoltság alatt viszonylag hirtelen, 100 év alatt teljesen elfelejtették azt, és beolvadtak a magyarok közé. A Jászság így is sokáig kakukktojás volt a magyar állam változékony rendjében. Egészen az 1870-es évekig – sok pénz és némi katonáskodás fejében – többé-kevésbé megtarthatták az önnálóságukat, és nem tartoztak a vármegyék rendszeréhez. Népszokásaikat is őrizték egészen a huszadik századig. Még ma is választanak szimbolikus jászkapitányokat, és sokan közülük megpróbálják újraéleszteni egyszervolt hagyományaikat.

Jász-Nagykun-Szolnok megye északnyugati csücske három oldalon ma is hibátlanul követi a történelmi Jászkerület egykori határát. Dél felé is jól sejthető területük hajdani széle, hiszen épp ott ér véget földjük, ahol a települések nevéből elmarad a "Jász-" előtag. Mindig is nagy, városias falvakba tömörülve éltek ők, de igazi városuk egy volt: a fővároshoz méltó örökséget birtokló Jászberény.

Melyben Jászberénynek az fáirul, szobrairul s házairul szaporítám az szót

Bár a szocialista ipar kellően megtelepedett Jászberényben ahhoz, hogy ne árasszon tisztán történelmi hangulatot a város (itt gyártották például a Lehel hűtőket), néhány kellemes óra eltöltéséhez azért remek helyszínül szolgál a Zagyva-part, a nagyon zöld belváros és a színvonalas állatkert.

Két dolog tűnt fel nagyon hamar. Az egyik, hogy rengeteg itt a fa. A másik, hogy temérdek sok a szobor. Ha egy művészetkedvelő utazó kimondottan a köztéri szobroktól kap katarzist, akkor készítsen be több napra való hideg-meleg élelmet, és vágjon neki Jászberény utcáinak, mondjuk egy muemlekem.hu-ról származó listával a kezében. Nem fog csalódni.

Én a buszpályaudvar, piac, strand és a Városi-Zagyva folyóágának ölelésében lévő parányi Serház utcában parkoltam le (47°30'10.15"N, 19°54'35.87"E), így innen indul most a jászberényi barangolás. Épp egy hagyományörző jász táncegyüttes által lakott régi parasztház mellett sikerült horgonyt eresztenem, így rögtön a helyi muzsika által megteremtett hangulatban vághattam neki a sétának.

A városközponthoz tartván át kell kelni a Zagyván. Ha nyitva van a piac, két híd közül választhatunk. Az egyik egy vadonatúj gyalogos fahíd, ami a belvárost közvetlenül a piaccal köti össze, a másik pedig egy ódon hatású kőhíd, ami valójában egy nagyvonalú utánzata az 1806-ból származó, eredeti, négy nyílású Margit kőhídnak. A régi híd előbb szélesítésnek, aztán háborús robbantásnak, s végül szocialista újjáépítésnek esett áldozatul, ám a főút elterelése után, 1982-ben újra elővették a régi fényképeket, és mégha csak három nyílással is, de szép formában élesztették újjá a keskeny kőhidat.

A hídról és a híd mellől nem akármilyen látványban gyönyörködhetünk. A Zagyvát számtalan szomorúfűz szegélyezi, melyeket hibátlanul tükröz a csendes víz felszíne. Akkor jártam arra, mikor a szokatlanul hosszú tél után épp csak kezdtek kibújni a levelek, így még a sokat látott helybéliek is széles mosollyal bámulták a partot, örülvén a látványos tavasznak.

Némi békés folyóparti merengés után irány ismét a kőhíd, ahonnan azért nem árt még egy pillantást vetni a Zagyvára:

A hídon átkelvén jobb oldalon a Lehel Vezér Gimnázium régi épülete tűnik fel, balra pedig a parkos Szentháromság tér. Ennek bal szélén az 1840-es oszlopos-klasszicista Rozália-kápolna, túloldalán pedig a város barokk nagytemploma látható. Na meg persze egy rakás régi szobor és egy békás szökőkút is helyet kapott itt.

 

Az egytornyú, és ehhez képest szokatlanul nagy alapterületű Nagyboldogasszony-templom külsején feltűnő, hogy sokkal cifrább és kidolgozottabb a torony, mint a hajó. Történt ugyanis, hogy az itt álló gótikus templomhoz először 1760 körül tornyot emeltek, és csak évtizedekkel ezután láttak neki a templom maradék részének az új ízléshez való alakításához.

Odabent büszkék a Pollack Mihály-féle klasszicista főoltárra, a többi berendezés és a freskók pedig a szokásos cirádás barokk és neobarokk jegyében születtek.

 

A templom után forduljunk vissza a Szentháromság tér déli oldala felé, majd irány az itt kezdődő Lehel vezér tér. Ez valójában egy széles főutca, ami mellett sűrűn sorakoznak azok az épületek, melyek az egész Jászság központját alkotják évszázadok óta. Ezek közül a legpompásabb és legfeltűnőbb az egykor Lehel Szálló néven szebb napokat is látott, 1894-ben épült palota, melyben ma a gimnázium tantermei és egy művelődési központ mellett egy Tourinform-iroda és üzletek is helyet kaptak. (Az amúgy csupa kedves, segítőkész alkalmazottat foglalkoztató Tourinform hálózat helyi kirendeltsége szombat délelőtt zárva volt. Kicsit furcsállom, hogy az ország Tourinform-irodái épp hétvégére zárnak be, mikor az eligazításra vágyó közönség létszáma a hétköznapihoz képest többszörösére emelkedik. Költői kérdés az illetékesekhez: nem lehetne esetleg netán szombat-vasárnap helyett hétfőtől szerdáig szünnapot tartani?)

A magyar millennium pazar stílusában épült szállodaépülettel szemben áll egy szerényebb, de sokkal régebbi épület, a Jász-kun Kerület székháza. Az 1700-as évek közepéről származó barokk épület 1827-ben kapta azt a homlokzatot, amit ma is láthatunk. Az aktuális jászkapitány ebből a házból igazgatta a Jászságot egészen 1876-ig, amikor a jászok elvesztették maradék függetlenségüket is. Ezután megyeháza volt itt egy darabig, de már jó ideje bíróság lakik az épületben.

Nem messze innen, méltán kapott kitüntetett díszkövezetes helyet a nagyon kedves "korsós lány kútja". Ezt 1995-ben állították fel, a redemptio 250 éves évfordulóján. A redemptiót Mária Terézia cinikus-anyagias hozzállása tette lehetővé, aki nagy kegyesen megengedte a jászoknak, hogy egy vagon pénzért megváltsák a szabadságukat. A jászok azóta is büszkeséggel emlékeznek áldozatos tettükre, mellyel a gazdagság és a szabadság közül az utóbbit választották.

A főtér palotáinak sorát gazdagítja a szomszédos városháza is. A klasszicista épületet 1839 óta folyamatosan a város vezetését szolgálja.

A vároháza mögött, egy régi kúria épületében találjuk meg az 1931 óta működő Jász Múzeumot. A vegyes kiállítási anyag legértékesebb kincse a Lehel vezér kürtejéként tisztelt Jászkürt. Ez a kürt bizonyítottan bizánci származású, alighanem tényleg a X-XI. századból való, elefántcsontból készült, és mívesen faragott. Viszont az a meggyőződés, hogy a kiállított kürt valóban Lehel vezér tualjdonában állt, alighanem csak egy XVII. században elterjesztett pletyka eredménye. Ottjártamkor a múzeum felújítás miatt zárva volt, de azóta elvileg ismét nyitva áll.

A főtér déli végében áll a Jász emlékmű, talapzatán a jász települések címerével. A 2005-ben állított szobor természetesen egy kürtjét a magasba emelő jászkapitányt ábrázol. Az emlékmű nem a városé, hanem az egész Jászságé, mivel szinte minden jászsági település beszállt a költségekbe.

Az innen jobbra nyíló Déryné utcában áll az egykori Jászkürt fogadó barokk épülete, ami alighanem a legöregebb polgári épület ma Jászberényben. A ház 1731-től fogadott vendégeket, és ebből az időből való a kocsibeálló felett elhelyezett, kőből faragott, hatalmas és díszes latin nyelvű cégér is. Manapság szolgáltatóház működik a szépen felújított fogadóban.

A fogadó miatt kétszer is derékszögben megtörő Déryné utcán tovább haladva hamarosan ismét a parkos Zagyva-partra érkezünk. Ha itt kiindulási pontunk felé jobbra fordulunk, hamarosan megpillantjuk azt a hét rokokó szobrot, melyek eredetileg a jász-kun kerületi székházat ékesítették, de az 1800-as évek elején valamiért áthozták őket ide. Természetesen a kürt, mint errefelé állandóan visszatérő motívum, itt is előkerül.

A Serház utcai parkolóból körülbelül hatszáz métert kell sétálni vagy autózni a Hatvan felé vezető főúton (természetesen Hatvani út a neve) a ferencesek középkori templomához és kolostorához. Erre a hatalmas egyházi komplexumra maga Mátyás király adta ki az építési engedélyt, hogy a részben még akkor is pogány jászokat keresztény meghunyászkodásra szoktassák a téritő szerzetesek.

A XV. századi gótikus templomnak a hajója kívülről megőrizte eredeti alkatát, de kár, hogy a betonszürke vakolat elrontja az összképet. Vajon mi késztette ilyen rémtettre egykor a felújítókat? Ez volt a legolcsóbb festék a boltban? A templom melletti kolostor ellenben sárgára festve, felújított formában – cseppet sem korhű ráépítésekkel – egyházi szociális otthonként működik.

Azt már mondanom sem kell, hogy a templom előtti Ferencesek terén sok kellemes árnyékot adó fát és újabb szobrokat találunk, régieket és újakat egyaránt.

Melyben Jászberénynek kiserdejérül s állatkertjérül tevék említést

Hevenyészett kutatásaim szerint Jászberény a legkisebb magyar város, aminek saját állatkertje van. A Lehel Hűtőgépgyár 1979-ben döntött úgy, hogy serény dolgozói megérdemlik, hogy családjaikkal állatkertbe járjanak, így csináltak egy kis betonparkot, ahol szűk ketrecekbe állatokat zártak. Az eleinte népszerű állatkertet a kilencvenes évekre egyre kevesebben látogatták, és az új tulaj, az Electrolux be is akarta záratni az elavult létesítményt. Ekkor viszont az önkormányzat átvette az üzemeltetést, majd szó szerint és átvitt értelemben is felvirágozatta azt. 1999-ben már egy igazán színvonalas kis állatkert várta itt a vendégeket, amely természetesen épp olyan parkos, mint az egész város.

A Jászberényi Állat- és Növénykertet a városon kívül, a hűtőgépgyár szomszédságában találjuk. A városból kifelé menet a Nagykátai (31-es) útról jobbra, a Hatvani útról pedig balra, tábla jelzi az irányt. Van itt sok medve, farkas és rengeteg különböző majom, de még oroszlán, hiéna és kajmán is akad. Hosszan el lehet időzni odabent, főleg családosan. A belépő is baráti: felnőtteknek 900, gyerekeknek és diákoknak 700 forint.

Az állatkert mögött bújik meg a Zagyva csodálatos ártéri világa. Száz-kétszáz méteres szélességben, majd' 10 kilométer hosszan váltják egymást a sűrű ártéri erdők és festői tisztások ezen a helyiek által kiserdőnek nevezett területen, ami a 31-es úttól Jászfelsőszentgyörgyig megszakítás nélkül kitart.

Melyben sétát ajánlék az Jászságnak legmagasabb pontjához

Jászberény tökéletesen sík határából már közepesen tiszta időben is ragyogóan látszik a Mátra hegyeinek sziluettje. A várostól nagyjából abban az irányban, tőle 20 kilométerre található Jász-Nagykun-Szolnok megye legmagasabb pontja, ami 135 méterre nőtt a tengerszint fölé, és a Hármashatár névre hallgat. Az erdő és mező határán lévő magasponthoz vezető egyik utat bejelöltem itt (magát a térképet a turistautak.hu fáradhatatlan csapatának köszönhetjük):

Az itteni tájra jellemző, környezetükből maximum 5-10 méterre kiemelkedő lankákat már egyértelműen a Mátrának köszönhetjük, és maga a Hármashatár nevű domb is a Mátraalja Hatvan és Gyöngyös közé hosszan benyúló dombhátának a végén fekszik. Ha valaki fárasztó hegymenet nélkül akar sétálni egy jót, és a közelben van dolga, annak feltétlenül ajánlok egy kis kirándulást e földrajzi szempontból érdekes ponthoz.

A Hármashatár megközelítését a 32-es út felől ajánlom. Az út Jászfényszaru állomásánál keresztezi a Hatvanba siető vasúti fővonalat. Innen észak felé tartva, a vasúti átkelőtől 1250 méterre találunk jobb oldalon egy fasorral szegélyezett bekötőutat (47°36'10.24"N, 19°44'36.13"E). Érdemes itt tábort verni, és gyalog megtenni a maradék két és fél kilométert a 135 méteres magaspontig.

A szép fasor által végigkísért dűlőút elején jobb oldalon egy hatalmas karámban lovak és birkák legelésznek békésen, az út végén, a horizont felett pedig mindvégig a Kékes emelkedik, jelezvén, hogy amerre megyünk, egyre magasabb a föld színe. A kissé hullámos, de teljesen egyenes út vége felé bal oldalon középkorú nyírfaerdő kezdődik.

Hamar megbizonyosodtam róla, hogy ez a kis katonás rendben telepített erdő nem kevés vadnak ad otthont és búvóhelyet. Találkoztam nyúllal és szarvassal is, és egy öt őzből álló csorda többször is feltűnt útközben. Az erdő túlsó sarkán lévő kereszteződésben forduljunk balra. Ez az út pontosan Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megye határát követi, és innen már csak 250 méter a megye legmagasabb pontja. Kis dombháton haladva balra a jászsági erdő, jobbra pedig a hevesi szántőföld hever lábunk alatt, melynek hátterében végig szép díszletet alkot a Mátra. Itt újra feltűnt az őzcsalád is. Persze ekkor is menekültek előlem, de végre sikerült őket lencsvégre kapnom a kéklő Kékes előtt.

A magaslat csúcsát szerencsére egy beton háromszögelési pont jelzi (melyen az évtizedek alatt úrrá lett a természet), vagyis nem lehet eltéveszteni. Így néz ki a dombtető az erdőből, majd közvetlen közelről:

Elégedetten tapasztaltam, hogy a Hármashatár nevű dombtető tényleg kiemelkedik kissé a tájból, így érezhető volt az a 25 méteres szintkülönbség, amit a parkolási helytől kellett leküzdenem idáig. Szép teljesítmény azért ez egy olyan alföldi megyétől, ami egyébként tényleg olyan síma, mint az asztallap.